Őszi vallomás

Őszi vallomás

Ha ősz borul a néma tájra,
s az aranyló levelek messze szállnak,
én akkor is csak téged nézlek,
mert te vagy minden, mit valaha kértem.

Ha köd ereszkedik a kertre,
s a szél az ágakat bejárja,
én hozzád bújnék egyre csak egyre,
hogy szívem szíved megtalálja.

Szeretlek minden évszakban,

nyárban, télben, őszben, fagyban,
fényben, éjben, virradatban,

minden köddel kísért hűvös pirkadatban.

Te vagy az út az esti parkban,
a lámpafény a ködön át,
a csend, melyben végre hallgatja
egy másik szív halk dallamát.

Nem kérek mást az őszi égtől,
csak hogy sokáig fogd kezem,
s ha egyszer minden télbe fordul,
te akkor is maradj velem.

Mert nélküled a nyár is árnyék,
de veled az ősz fénybe zuhan
s ha csókjaidból ezer rám ég,
tudom, szerelmünk el nem múlhat.

Szeretlek úgy, ahogy az ember
csak egyszer szeret igazán:
ha ősszé válik minden élet,
én akkor is vigyázni fogok rád.